Never go full craft.
Never go full craft.

"Senki sem zuhan félútig" // BPBW jegyzetek IV.

2019.05.26. vasárnap hajnal 1 körül, Dürer Kert, Zichy utcai bejárat.

- Gyűlölöm. Gyűlölöm minden egyes percét.

- Tibi menj haza aludni, arra van a megálló.


Valahol olvastam vagy valaki mondta régen, hogy az igazán jó bandáknál a harmadik lemez a vízválasztó; ott dől el, hogy csak átlagon felüliek, hogy mákjuk volt az első kettőnél vagy tényleg bennük van a kivételességért felelős gén. Master of Puppets, Far Beyond Driven (már itt úgyis a Cowboystól kezdjük az időszámítást), Blood Mountain, Lateralus, Welcome To Sky Valley, Master of Reality, Ire Works, értitek mit akarok kihámozni ugye? ... de akkor mi van a Jane Doe-val, a IV-es Led Zeppelin albummal vagy nem volt-e a hülye számára is egyértelmű a Sabbath első hangjaiból hogy milyen hatással lesznek majd a zeneiparra?

Advertisement

Szóval minimum túl sok a kivétel ahhoz, hogy komolyan vehető legyen a fenti állítás, de valami minta talán van itt is. Hogy az első albumok azért születnek, mert meg kell születniük, szenvedélyből, mindegy milyen alapon, de meg kell történniük. A második lemeznél a zenészek vállát sokszor a bizonyítási kényszer súlya nyomja - ha már csak jó iparos érzékkel remixelik az első zsenialitását és mutatnak némi újat, ha nem köpik szembe azt és érezhetően nem törik bele a bicskájuk, már elégedett mindenki. Minden több csak hab a tortán. De jó esetben a harmadik lemezre tisztulnak le az eredeti elképzelések, metsződnek le a vadhajtások, nőnek be a fejek lágyai és áll össze az egész. Érik be a banda, és kezdi el igazán a saját útját járni. Azt hiszem értitek, ahogy azt is, miért nem olvasok zenei kritikát. Vagy bármilyen kritikát, ne adj isten sörajánlót. Például az ilyen mondatok miatt, amik valahogy itt is csak kicsúsztak.


A fenti két bekezdés vázát úgy látom tavaly június 10-én írtam le, 2 héttel a BPBW 2019 után. Hogy majd erre felépítve vonok párhuzamot a fesztiválszervezés és a jövőbeli terveink helyzeteivel. Mert helyzet az volt épp tavaly is, de a helyzet most van csak és jön majd igazán. Azt gondoltam, hogy ezzel a hangzatos címmel végül is valami olyasmi tanulságot vonok majd le, hogy mindegy mennyi időd van fesztiválszervezéssel tölteni, és mindegy mekkora tapasztalatot szereztél az első év során, ez a munka minden szépsége, és máshogyan pótolhatatlan hozadékai ellenére azért rengeteg gyalázatos percet és mélypontot is hoz magával. Senki sem zuhan félútig. Amúgy, mintha picivel gyorsabban menne a felépülés, csak előtte a becsapódás is mindig jobban fáj.

Advertisement

Pedig így távolabbról szemlélve a tavalyi BPBW egyébként rendben lement, és bár voltak dolgok, amiket az első év tapasztalatlanságai után jóval gördülékenyebben vettünk, azért kaptunk a nyakunkba olyan újabb dolgokat, amiknek köszönhetően tavaly sem unatkoztunk, és igazából a beer week részből inkább több számlázás, árazás és kiszállítás, azaz adminisztrációs téboly maradt meg, mint az első év során. Ha a fesztivál hetét megelőző pénteken éjfélkor még a *** chicagói irodájának félkész alkalmazottjával próbálod megértetni hogy ennek az amúgy 1 héttel ezelőttre ígért raklapnak szerdán márpedig csapon kell lennie Budapesten, az sosem jó jel, mindenesetre szerda este ha csúszással is, de csapon voltak a sörök. Legálisan, vámkezelve, és köztük pár tétel azóta is elsőként és utoljára. Nem mondom hogy nincs valami bizsergető érzés ilyenkor utána bennünk, hogy igen, a lehetetlen is lehetséges, és nem állítom, hogy nem esik jól az egónknak látni akár külföldi fesztiválszervező kollégák arcán is néha az ámulatot és fogadni tőlük a dicséretet; megérteni hogy nemcsak felnőttünk sokukhoz hanem adott esetben valami újat is tudtunk mutatni. De hogy mondjam, jobb a tűzzel nem játszani. Azt hiszem végül a Collective Arts sörei késtek egyedül egy órát a fesztiválon, ami így több más külföldi rendezvény látogatása után azt mondom hogy technikailag hibátlan teljesítmény, amiben rajtunk túl még nagyon sok ember összehangolt munkája ért össze.

2018-ban az eső miatt nem kicsi káosszal kezdtünk bele, így aztán az Imperial jegyeseink joggal is érezhették azt, hogy a beígért fél órával hamarabbi beengedést elvették tőlük. Idén pontban 13:30-kor a soraikat látva viszont azt tudtam mondani nekik, hogy gyertek, nem vagyunk még kész minden csappal de kezdjétek az elején, és mire a végére értek már jó lesz minden. Azt mondtam hogy 10 perc csúszásban vagyunk kb., ami egy évre levetítve talán elfogadható. Röhögtek. És a legjobb része épp ez volt az első évhez viszonyítva, hogy ezt ők is tudták és éreztem hogy együtt vannak velünk, és hogy emiatt aztán végképp nem érdemes szégyenkeznünk.

Advertisement
Illustration for article titled Senki sem zuhan félútig // BPBW jegyzetek IV.
Illustration for article titled Senki sem zuhan félútig // BPBW jegyzetek IV.
Advertisement

A fesztivál maga? A sörhéten öröm volt nézni ahogy az önkéntesek működtetik az egészet, a Tastingen meg azért próbáltunk mindhárman a saját területünkön a legjobbat nyújtani. Kóstoltuk a legjobbra értékelt söröket? Hát ez számunkra nem az a fesztivál. Láttunk minden bandát, vettünk még egy zenekaros pólót? Na még ezt sem mondhatom. Dumáltunk és megismertünk minden idehívott főzőt ahogy ezt szerettük volna? Na hát az van, hogy bár a lepacsizás megvan, rá kellett jönnünk hogy 60 főzde már túlnő azon a kapacitáson amit emberileg vállalni tudunk. Nálam legalábbis biztosan. Ez úgy most januárig bennem is volt, hogy kevesebb főzde kell idén és akkor nemcsak 5 perc jut megismerni őket, faszább az egész élmény mindenkinek, és pont Luka, a Kabinet főzője rángatott ki ebből Belgrádban. Odajön, azt mondja nem ismersz meg ugye? Hát mondom ne haragudj, nem tudom hol találkoztunk. Azt mondja nyugi látta hogy miben vagyunk, és hogy ne érezzem magunkat szarul ezért. Élete legjobb fesztiválja volt és marad és mindenki számára példának kéne lennie amit szervezésileg lehozunk. A megoldás valahol a kettő közt lesz, mert ma talán azt gondolom már, hogy főzdék száma ide vagy oda, ha a csapatunkkal együtt elérjük azt, hogy a fesztiválunkat végre tényleg teljes erővel élvezni is tudjuk majd, akkor ez a része is pipa lesz.

Az apró dolgoktól kezdve, hogy voltak végre vízpontok a feszten, az olyan személyes lécek megugrásáig mint hogy pl. egyhetes Finback söröket tudtunk csapolni, vagy itt volt a NEIPA sörök egyik etalonjának számító és Európában csak most mozgolódni kezdő WeldWerks, aztán látni a sakál állapotra készült Black Tusk tempóját a teltházas 041 teremben; csak néztem magam körül mint Travolta a mémben hogy ez tényleg megtörténik?

Advertisement
Illustration for article titled Senki sem zuhan félútig // BPBW jegyzetek IV.

A vasárnapi encore session, ahogy a délelőtti zombik ha magukba nem is, de ebbe az utolsó napba még életet lehelnek, az elengedésnek ez a könnyű súlya ami a vállamra ült aznap ahogy hasznomat már nem véve csak lézengtem megint, mint egy szellem, de most elégedett szellem. Hogy megcsináltunk mindent, és jól sikerült, kész. Az a délutáni hangulat a kertszínpados bandákkal, amikor megértettük, hogy igazából ezt kergettük. Mindent összevetve mint második lemez, azt éreztem jól vizsgáztunk, megvoltak a hibák amiken lehet még dolgozni, de profibb lett az egész és a szellemiségét sem vesztettük el.

Advertisement

Hogy magunkat mennyire, az talán a szombati session után lejátszódó fent idézett rövid párbeszédünkből Marcival lejön valamelyest. Abban a pontban olyankor felrobban a sok frusztráció, az útkeresés, az adminisztrációs agyrém - agyrém és téboly, ezek lennének az évad legtöbbet idézett szavai talán -, a sok utolsó pillanatos változtatás, a 60 főzde minden kérdése, és baja, minden. Azt mondják találj valamit, amit annyira szeretsz hogy akár meg is ölhet, na hát ez egy ilyen helyzet sokadik felismerésének egy ilyen pillanata, ami jellemzően másnapra el is múlik. A fáradtság, az mondjuk nem. Két hétig tuti nem aludtunk a fájdalomtól, legalább eddig tart ugyanis lejönni a BPBW nevű drogról annak azonnali megvonásakor.

Kérdés nem volt, hogy nekiugrunk a harmadik évadnak is, hiszen a harmadik lemezek ugye.

Advertisement
Illustration for article titled Senki sem zuhan félútig // BPBW jegyzetek IV.
Illustration for article titled Senki sem zuhan félútig // BPBW jegyzetek IV.
Advertisement

Hogy közben mi történt és hogy estünk neki, igazából most már lényegtelen. Sok projektbe belevágtunk - Dealbreaker, BPBW Distribution, Csakajósör, Hopaholic, egy szinte készre szervezett majd meg nem tartott KR4FT fesztivál -, fantasztikus főzdéket sikerült újra megnyernünk a 3. évadra (és persze fantasztikus főzdéket végül épp nem, de a 2021 ígéretével), hiszem azt, hogy egy izgalmas, rengeteg klasszikus és újvonalas nevet felvonultató lineup állt össze idénre is. Az e közben eltelt idő, a szervezés szépségei és nehézségei - most épp ketten Paival csak ezt csináljuk már - az egyéb projektek külön posztot is érdemelnének, végül is valami ilyesmivel zártam a múltkori hazaköltözős posztot, hogy akkor valószínűleg maradok.

Advertisement

Az elmúlt pár hét, most már hónapok leforgása alatt viszont egyértelművé vált, hogy a BPBW 2020 nem a mi harmadik, hanem egy sohasem kiadott lemezünk lesz. Mondjuk mint a Deftones Eros-a. Hogy mennyit tudunk vagy akarunk egyáltalán majd átmenteni belőle, az most a következő 13 hónap alatt eldől. 13 hónap alatt még sosem szerveztünk fesztivált, szóval remélem valahol a most elvesztett idő, a látszólag lefolyóba öntött 9-de inkább már 10 hónapnyi meló valahol majd csak meglátszik. És hogy őszinte legyek, ha a BPBW 2021 olyat fog szólni mint a Diamond Eyes, akkor az segít majd feldolgozni azt a veszteséget ami bár pénzbeli számokban, hogy a sörszíntér most már általunk is minden frontján tapasztalt leállással járó tehetetlenségben is jelentkezik - és tudom, hogy vannak akiket ez még hamarabb, még durvábban érintett -, a lelki részéről mintha kevesebb szó esne, de ez az amit az újjáépítés alatt magunkkal viszünk majd. Ez van ott minden pultos, kocsmatulaj, koncertszervező, zenész, fotós, cateringes, fuvaros, mindenki szívében; a koronavírus most ezt is elvette, de azt is tudom, hogy csak ideiglenesen.

A bejelentés előtt 3-4 héttel mondtuk ki magunk közt hogy a BPBW 2020-at elhalasztjuk. Kimondani könnyebb volt, mint elfogadni. De elfogadni is könnyebb volt, mint felfogni. Elhatároztam hogy ebben a helyzetben most a lehetőségekhez mérten pozitív maradok és nem vagyok hajlandó pánikolni. Voltunk már nehéz helyzetben, voltam már kiszolgáltatott helyzetben, el kell fogadni és a megoldáson dolgozni. De ettől még nem tudom tagadni hogy a lassú felismerés, hogy ez a fesztivál idén májusban nem valósul meg, az esemény ami 3 éve már inkább jelenti az újévet, az most nem történik meg és hogy ez a felismerés azért okoz károkat. Az esemény, ami az életem rengeteg vetületét a munkán át a magánéletig konkrétan is befolyásolta, azt idén nem látom megvalósulni.

Advertisement

Ahogy ezt leírom, arra viszont rájövök, hogy a fesztivál hiánya is formál, és azt gondolom pont kb. május-június után ettől még megváltozik sok minden, ami biztos hogy részben új irányokba fogja majd terelni a BPBW2021-et is. Hogy milyen lesz az újjáépítés azt lehetetlen megjósolni. Nem egészen az az újév amire számítottunk, de toljuk tovább fullba, picit ismét sötétben tapogatózva, mint az első évad előtt.

Illustration for article titled Senki sem zuhan félútig // BPBW jegyzetek IV.
Advertisement

Senki sem zuhan félútig.

Ez a látszólag baljós sor Colum McCann “Hadd forogjon a nagyvilág” című regényéből maradt így meg még évekkel ezelőtt. Anélkül, hogy lelőném a lényeget, az egyik szereplő írja ezt fel magának, sőt vési az ajtófélfába, aki valami hatalmas dologra készül, amit előtte senki nem csinált meg és ami potenciálisan is zuhanással és halállal végződik. Mégis ez a sor a munka tökéletességére való törekvés gondolataként maradt meg bennem, azt a tüzet szítja ami feléget, amiért érdemes tolni még a leghitványabb pillanatokban is. Ha úgy tetszik, a Never go full craft tesója ez. Nem muszáj persze belehalni, csak tudd, hogy belehalhatsz. Ha ért már fülig a vigyorod bármi miatt, ami hasonló érzést váltott ki belőled, munka vagy hobbi vagy mindkettő, akkor tudod hogy ez most egyáltalán nem valami negatív érzés.

Advertisement

Talán nem is kéne magyaráznom hogyan nyert most más vetületet is a sor. Hogy ez az élet minden területén igaz, nemcsak a hősködések korában. Hogy egy pillanat leforgása alatt, előre nem látott módon is zuhanhatsz. De amit eddig nem biztos, hogy értettem, az az, hogy ez nemcsak egyéni történetekről szól. Ott van benne az összetartozás, a kollektív zuhanás élménye, hogy itt most tényleg senki nem egyedül fog padlót. Hogy legalább ebben együtt vagyunk. Nem látjuk még teljesen mekkora is a baj, de a talpraállás sem egyedül fog menni. Vagy inkább, nem kell hogy egyedül menjen, és egyedül talán nem is menne.

Advertisement

Az, ahogy az emberek, közelebbi-távolabbi ismerősök, barátok beálltak most a saját üzletünk mögé az hihetetlen. Hogy rég nem látott arcok nevei tűnnek fel a vásárlók között, haver haverja vesz tőlünk, mert ajánlották a boltot, amúgy szintén érintett szakmabeliek, koncertszervezők vagy zenekarok rendelnek hogy ezzel is támogassák a túlélés esélyét. Lehet, hogy ez a világ most kifordult magából, de sörözni mondjuk pont ugyanolyan - na jó, majdnem ugyanolyan - fasza dolog otthon is, mint kocsmában, pláne ha nem egyedül tudod tenni. Meg ott vannak azok a jegytulajdonosok, aki úgy döntöttek, hogy visszaváltás helyett eljönnek inkább jövőre fesztiválozni. Innen is köszi, és nyilván egyéni szinten ahol lehet pont így próbálok most én is gondolkodni és tenni.

A téma iránt érzékenységet mutatók figyelmébe így a végére csak az egyik, ha nem a kedvenc sorozatomat tudom ajánlani, amit én is újrakezdek most. A Tremé a Katrina utáni New Orleans lakosainak életét mutatja be, ahogy elkezdik felvenni a fonalat a megváltozott világgal, és formálják azt újra saját képükre. Nincs még egy ennyire természetesen megírt karaktergárda és ennyire vontatottan induló világ, mint amit itt láttam; pont mint az élet. Még a külföldi időszakomban néztem végig és ültette el a fejemben az egész hazatérés kérdését. Hurrikánokkal mondjuk valamiért ennek ellenére sem számoltam.

Advertisement

Ha nem minden tiszta, az nem baj, számomra sem, de ilyesmi gondolatok vannak most bennem így egy héttel a képzeletbeli BPBW 2020 előtt. Dehogy gyűlölöm. Vigyázzatok magatokra és szeressétek egymást!

Követni itt és itt tudsz.

Share This Story

Get our newsletter