Ha az elmúlt évet egy nagyüzemi sörgyár pótanyagsilójában töltötted volna, akkor itt egy gyorstalpaló: a tavalyi nemzetközi házisörfőző-verseny győztese, Kelemen Ottó először a Horizont szárnya alatt jelent meg a piacon, majd év végén O.K. Brewery néven saját márkáját is elindította. A verseny után volt már vele itt interjú, úgyhogy a bővebb bemutatástól én el is tekintenék, az új, nagy tételben lefőzött sörétől viszont nem.

Vagy inkább régi-új, mert Rizmajer József együttműködésével épp a versenyen Grand Champion-díjat nyert skót Wee Heavy-jét, a Warriort főzte le először O.K. Brewery név alatt (a Sörbúvár blog fenti képén hiszed vagy sem, de őket látod). A január végén megrendezett bemutatón sajnos nem tudtam megjelenni, de Ottó volt olyan jófej, hogy megajándékozott két üveggel; a kritika meg ha szokásomhoz híven tetemes késéssel is, de itt van.

A sör kitöltve gyorsan múló bézs habot fejleszt, színe egészen ködös, mély mahagóni árnyalatú, és ami elsőre szembetűnt, hogy a bubik otrombák és ipariak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy két hét különbséggel kétszer is kóstoltam a sört, és míg alig egyhónaposan ez nagyon zavart, két hét elteltével a szén-dioxid egész szépen elnyelődött a sörben(a lenti fotó már ekkor készült). Az illat aszalt szilvás, karamelles, enyhén füstös és ahogy melegszik, egy jóleső alkoholossággal együtt szépen megjelennek a pörköltebb aromák is. Ízvilágában szintén karamelles és szirupos a jelleg, de szerencsére mindez nem zavaróan tömény, a képet pedig kiegészíti az Aventinus Eisbockot és belga quadrupeleket idéző, az illattal pedig teljesen összhangban lévő aszalt szilvás, fügés és rágógumis észteresség is. A füstölt maláta viszont itt már durván bontja az egyensúlyt, és míg eddig a tőzeges füstösséget mindig valamiféle eleganciával azonosítottam, a fasza skót single malt whiskyktől eltérően itt sajnos nem ezt éreztem. A zárás ugyanígy kicsit szögletesre és túlzóan keserűre sikerült.

Advertisement

Összességében a leírt hiányosságok ellenére szerintem még így is ez Ottó eddigi legjobb söre: kóstoltam több házi főzetét, aztán a Horizont Japán Búzából belefutottam egy durván dimetil-szulfidos tételbe, a szintén Horizont Flamand Porter meg bár teljesen rendben volt, valahogy belgának sem volt elég belga, amerikainak meg főleg nem elég amerikai. A füstösség és a keserűség egyértelműen finomhangolásra szorul még a Warriornál, és egyáltalán, most kicsit utánaolvasva a stílusnak, mindenhol hosszú ászokolási folyamatról írnak, ezt pedig annyiban csak alátámasztani tudom, hogy a durván hónapos sör két hét alatt is rengeteget fejlődött a hűtőmben.

Amin viszont a recept mellett még mindenképpen sokat kell dolgozni, az a márka és elsősorban a logó, mert sajnos azt kell mondanom, hogy ez még a -bár folyamatosan fejlődő, de azért általában még mindig megmosolyogtató- magyar mezőnyben is gyengének számít.

Advertisement

A Warrior tudtommal kapható a Felniben, a Csapházban, a Beerodalomban, a Hunyadi Lakásbisztróban, a Hopfanatic pubban és feltételezem a Rizmajer sörházban is, kipróbálásra mindenképp ajánlott, főleg hogy ebből a stílusból itthon import sörök tekintetében sem vagyunk eleresztve. Friss hír még, hogy az Almáriumban hamarosan kézműves részleg nyílik sörökkel és olcsó sörebédmenüvel, amihez február 27-én 19:00 órakor egy megnyitót is kanyarítanak. Itt elvileg nemcsak a Warrior lesz csapon, hanem debütál majd Ottó következő söre, ami egy Milk Stout lesz, ráadásul ha minden igaz, nitrogénnel csapolva.

Kohatu a Facebookon.