Vegyük úgy, hogy új Black Horn Brewing sör. Vagy legalábbis prototípus, ha érted hogy mondom.

Az egész egy rossz helyre küldött fácsés poszttal indult. Tagja vagyok pár csoportnak, de leginkább csak kettőt nézek és használok rendszeresen. Az egyik egy főleg underground zenékkel foglalkozó, a tökéletes leírásban csak Magyarország egyetlen blogjaként hivatkozott oldal (nem linkelem, mert itt néha azért illegális letöltési linkek is előfordulnak), a másik pedig az ismert Különleges sörök kedvelői csoport. A floridai Tampában működő Cigar City pedig nemrég lefőzött egy lagert, aminek gyönyörű klasszikus címkéje van, és én ezt tök véletlenül nem a sörös, hanem a zenés csoportban osztottam meg:

Bár teljesen érthetően törlésre került a poszt, annyi ideig mégis kint volt, hogy Vincze Ádám, a 120 yard amerikai focival foglalkozó blog egyik szerzője csak kommentelt alá egy, a Tampa Bay Buccaneers megosztó irányítójára célzó hozzászólást, és még itt gyorsan megállapodtunk, hogy ennek örömére akkor főzök egy sört nekik.

A hétvégén San Fransisco mellett megrendezésre kerülő 50. Super Bowl miatt persze mindenképpen szerettem volna valahogy legalább a városhoz kötni a sört, úgyhogy az első ötlet egy California Common volt. Ugyanakkor mivel életemben nem főztem még ilyet és az eredeti terv szerint szerettük volna a SB-ig hazajuttatni a sört, valami biztosabbat kerestem. Így lett végül fekete IPA a stílus, bármennyire is értelmetlen maga az elnevezés, de épp ezért került kifejezett kérésemre Cascadian Dark Ale a címkére, mert nemcsak kifejezőbb, de még olyan szépen is hangzik.

Az a hír meg, hogy a Philadelphia Eagles rasszizmussal is -valószínűleg amúgy teljesen jogtalanul- vádolt ex-edzője kirúgása után jövőre épp a San Fransisco 49ers főedzőjeként folytatja, már hozta is magával a Kelly’s Heroes nevet. Chip, mi hiszünk benned!

Advertisement

A receptbe pedig bevontam az amerikai focit ugyancsak élő Budai “Mi lesz a Broncossal?” Danit is, a szintén tartalékon üzemelő Malátacefre blog szerzőjét és házisörfőzőt, így alakult ki a végleges koncepció. Szóval pár részlet a szakmázóknak: a malátabázis pale ale, müncheni és crystal medium, mash-outnál csoki és carafa I hozzáadásával. A keserűséget a Super Bowlhoz igazítva természetesen hajszálpontosan 50 IBU-ra lőttem be, keserűkomlóként főleg Chinook, az íz és aroma miatt pedig Amarillót és Nelson Sauvint használtam főzés során, végül pedig Amarillóval és Wakatuval hidegkomlóztam. Tessék, jelenleg ilyen szomorúan néznek ki:

De amint hazajutnak Magyarországra (valahogy március elején, innen is nagy köszönet a közreműködésért a Csakajósörnek), majd megkapják a fent látható címkét. Azért is írtam az elején hogy prototípus, mert az abszolút kézművesség szellemében mindössze 20 liter készült belőle, amiből kis szerencsével nyerhettek pár darabot, persze ha minden jól megy, akkor legfeljebb a következő szezonkezdésre lefőzünk belőle egy rendes mennyiséget is, mert úgy az igazi.

Advertisement

Premier nem lesz. ;)

Kohatu a Facebookon