Arról már korábban is olvastam valahol, hogy a svédeknél viszonylag nagy lángoskultúra alakult ki valamilyen csoda folytán, aztán hogy ezt bevándorolt magyarok kezdték el, vagy néhány Balatonnál bekevertezett svéd vállalkozó fejéből pattant ki az isteni szikra, már nem tudom, talán jobb nem is tudni, a végeredmény szempontjából meg gyakorlatilag lényegtelen is. Életem legbizarrabb lángosán, sőt, lángososán vagyok túl.

Múlt csütörtökön testületileg a Stockholm Beer and Whisky Festival-ra utaztunk-amiről hamarosan szintén beszámolok-, mert egy sörfesztivál mindig jó buli, a stockholmi meg talán a svéd sörfront legnagyobb eseménye. Találkoztam is remek emberekkel, akadt pár revelációval felérő tétel, de ami gasztronómiai fronton várt, azt korábban elképzelni sem tudtam. Már túl voltunk pár egységen, hirtelen kajás lett mindenki és már kifizettem az egyébként tisztességes fish and chipsemet is, amikor a sor túlsó végén megláttam ezt itt:

Persze nemhogy kipróbálni, megközelíteni sem mertem, kerültem is aztán egész este még a környékét is. Másnap viszont itt kezdtem a fesztiválon (nem a sörözést, azt a BrewDog bárban). A figurák fizimiskája alapján az viszonylag gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy nem svédek állnak a lángosos mögött, és kicsit félve kérdeztem meg, hogy hát esetleg nem magyarok-e. Hát nem, de olyan sokat nem tévedtem, mert Romániából származtak a srácok, ami igazából csak továbbárnyalta azt a kérdést, hogy vajon véletlenül, vagy szándékosan írták-e el a Buddapest lángos nevét? Sosem derül már ki.

A merész és kaotikus választékból igyekeztem a legindokolatlanabbat megcélozni.

Elárulom: sikerült.

Azt eddig is úgy gondoltam, hogy az otthon megkerülhetetlen Hawaii pizza iránti rajongás a bennünk lakozó zabadühös, kompótokon felnőtt részeg énünk gonosz tréfája csupán, hiszen ez az infúziós fogás csak abban a kétségbeesett negyedórás intervallumban értelmezhető, amikor a korongrészegségen innen, de a becsiccsentésen már jóval túl, a hűtőben talált hideg pizza mellé izgalmas megoldásnak tartjuk kinyitni azt a cukros löttyben ázó, spájzban árválkodó ananászkonzervet is. Mindezt lángosra alkalmazni már önmagában meredek ötlet, de amikor megláttam, hogy sonka helyett garnélával is kérhetem, önkéntelenül is remegés szökött térdeimbe.

Advertisement

Az élmény írásban visszaadhatatlan. Mégis: az egyébként korrekt, és szerintem otthon is átlag felettinek számító, forró, nem tocsogós, jó állagú tészta, a Svédországban tejföl helyettesítésére leginkább alkalmas hideg gräddfil, a kellően ipari trappista, a szinte zselészerű ananász és az éppen csak felengedett mélyfagyasztott garnéla kombója tulajdonképpen teljesen célt ért. A rideg valóság, az addigi elképzelhetetlen végtelenek ilyen szintű testet öltése Falus Ferenc jeges vödreként rántotta össze addigra már megtompult érzékeimet, hogy aztán a söröket tisztább fejjel kóstolva, de valójában még napokig a lángos hatása alatt bolyongjak tovább.

Utólag két dolgot bánok csupán, és nem, a 65 svéd korona nincs köztük. Az egyik, hogy naivan elutasítottam a büfés srác ajánlatát, aki curryport is kívánt szórni a lángosomra. Nagy marhaság volt. A másik pedig, hogy minderről nem készítettem legalább pár másodpercnyi videót, a teljesen falunapos miliő és a bizarr kreációk mellé ugyanis természetesen végig bömbölt a prémium europop.

Advertisement

Ha követnél: Facebook