A többiekkel ellentétben egész nap nem ittam egy kortyot sem. Sofőr voltam, bár talán amúgy sem csúszott volna le sok minden a torkomon; jóllehet, csak az első nehéz, utána már muszáj is folytatnod. Nem mintha szokatlan lett volna a légkör, családi esemény végső soron, kiegészülve 20 éve nem látott rokonokkal, soha nem látott idegenekkel, akikkel ezentúl sem fogok gyakrabban találkozni. Csak azok a pillanatnyi elcsuklások apám hangjában; ha nem veszem észre, mintha születésnapot ünnepelnénk. Nyolc óra körül vittem haza a nagyszüleimet, utolsóként őket.

Karácsony óta nem volt együtt a család. Apám mondta magától, ott van a garázsban a sör, hozd be persze, szerintem hűteni sem kell. Nem hát, gondoltam, pont jó lesz, talán még túl hideg is; bár egész délután tűzött a nap, estére minden kihűlt. Ki érti ezt.

Meg-megborult már, amikor elmondtam neki a sztorit, apák napi sör, mikor is innánk meg, ha nem ma, pedig messze van még június harmadik vasárnapja; emlékszünk majd erre a napra is, rá is, nem mintha nem jutna eszembe azóta minden nap. Nem mintha nem jutna majd eszébe neki ezentúl egész életében.

Finom, vékony, eszpresszós hab, szénfekete test, durván pörkölt aromák, ahogy melegszik, talán valami mély medvecukros illat is, de nem sokat vacakolunk ezekkel. Az öcsémnek nem igazán jön be, pedig még anya is megkóstolja, mindig azt mondja, ő nem szereti a sört, kár belé, de szerintem már direkt csinálja, és csak azt akarja, hogy több jusson nekünk. Hogyne szeretné, valamilyen sört mindenki szeret.

Végtelenül száraz keserűség a végén, lekapar mindent, a szavakat is, előkapunk hozzá egy mézes islert, ki tudja melyik rokon, szomszéd, munkatárs küldte, de jól illik hozzá. Aztán újabb szavak, újabb elnémulás.

Végül ketten maradunk. Az utolsó kortyoknál már látom, hogy egyre nehezebben bírja. Ott ül velem szemben, karnyi távolságban, de sokkal messzebbről néz rám, vagy legalábbis felém. Tegnap azt mondta miután megérkeztem, ülne már itt egy nappal később. Hát most itt vagy.

Advertisement

Van még az asztalon pár üres üveg, Soproni és Steffl, beleszagol, nincs illatuk, de ennek, na ez tényleg jó sör fiam. Vettem múltkor egy Kaisert, hogy az régen milyen jó volt, most meg, semmi, mint ezek a híg löttyök, nem is érti. Még elmondom neki, hogy már pár éve is hogy készült, azóta még biztos butítottak rajta, így megy ez látod. Hát így.

————————————————————————————————————————————————

Egyszer azt találta mondani egy régi ismerőse halálakor: „A szesz a vasat is megöli!" Nem tudtunk nem mosolyogni rajta, emlegetjük azóta is; tessék, a vasat lehet, de őt mégis az évek koptatták el. Úgy 15 éve tehette le az italt -ezt a pap valamiért nem mondta el, mintha ő maga sem hinne igazán az ördögűzésben-, annyit biztos forrásból tudok, hogy neki a fehérbor sárga volt, és igaza van, nem tudsz belekötni. Mesélt Floridáról, meg hogy segített pár embernek Amerikába menekülni, tíz éve még házat épített, nemrég vettük csak észre, hogy öregszik. Egyszer állítólag átutazta az országot egy vonat tetején, hát szerintem azzal ment fel az égbe is, vagy a biciklijével, vagy csak ugrott egyet (majdnem 91 éves fiatalemberként még miért ne ugrott volna?), és már fent is volt. Rájuk zárhatod a koporsót, leviheted őket a föld alá, de a legendák nem halnak meg.

Advertisement

Visszapattintom a kupakot. Felteszem a szekrény tetejére a többi ital mellé. Most már látom, hogy nem Tom Selleck van az üvegen, hanem ő, még ha sohasem viselt is bajszot. Furcsa, hogy korábban nem vettem észre, mert aznap egyből felismertem. Még kacsintani is láttam———

-Ég veled, nagyapa.

Advertisement

Ez az írás valamikor március 13-a után jött ki belőlem, hogy végtelen változtatások és eddigi egyetlen olvasójának biztatása után végül is ma közöljem az utolsó piszkozatot. Előzmény itt, a fene gondolta, hogy egy viccből adott cím tényleg valós értelmet nyer majd. A lényeg: június harmadik vasárnapja van, éljenek az apák, igyatok egy jó sört az öregetekkel, ha tehetitek!

Követni továbbra is itt tudtok: Kohatu Facebook